Hároméves csúcson az államadósság
Egyetlen negyedév alatt 4000 milliárd forinttal nőtt a mínusz.
Egyetlen negyedév alatt 4000 milliárd forinttal nőtt a mínusz.
Ez a magyar bankbetétek hetede-nyolcada.
A jegybank negyedévenként frissülő nyilvános adatbázisban gyűjti össze a lakosság számára adódó lehetőségeket.
Budapesten 22 százalékkal drágábbak voltak a lakások idén év elején, mint egy évvel korábban a jegybank friss lakásindexe szerint.
A jegybank keddi döntésével nem változtatott az alapkamaton. Elemzők reagáltak, mi várható az év végéig.
A Pusztaszeri útról az Infoparkba helyezték át a székhelyüket a társaságok, de bizonyos értelemben maradtak a helyükön.
Ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét, állapították meg friss jelentésükben.
Sok jót nem vár már a jegybank az idei évtől, amit Orbán Viktor tavaly azzal harangozott be, hogy repülőrajtot vesz a gazdaságunk. Mondjuk már maga a miniszterelnök se vár tőle semmi ilyesmit. Az ország távol-keleti akkugyárai sem remekelnek, a dél-koreai SK On-ról is rossz hírek jöttek, a kínai CATL pedig nekiállt felülvizsgálni a debreceni gyára második ütemének építését. Bemutatták a készpénztörvényt, Lázár János a plázastop szigorításáról egyeztetett, csak pont a kereskedőkkel nem, Tiborcz István meg megvette a fővárosi Marriott Hotelt. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A levélben többek között azt is kiemelik, hogy az ösztöndíj több hallgatónak a mindennapi megélhetését jelenti.
A jegybankelnök együttműködési megállapodást kötött kínai kollégájával.
A Magyar Nemzeti Bank felmérése szerint az emberek többsége megvárja a kamatfizetést, nem váltja vissza korábban az állampapírját.
Budapesten több mint 30 ezer forinttal magasabb a díj, mint az ország többi részén.
A csoportos hitelfedezeti biztosításokat vizsgálták, és megállapították, hogy a kérdéses biztosítók döntően gyenge ár–érték arányú termékeket kínálnak, és találtak gondokat a termékfelügyelettel is.
A Quercus Audit RB Kft. Mészáros több tucat vállalatánál végzett hasonló munkát az elmúlt években.
Egy másik előterjesztés alapján Kincses Áront, a Központi Statisztikai Hivatal elnökét is meghallgatták volna a szegénységgel kapcsolatos adatok miatt, de ezt is leszavazták.
Alaposan megugrott a visszaélések száma, az egyetlen biztató adat, hogy az okozott kár értéke csökkent.
Hívást kapott az MNB egyik ügyintézője egy hazai politikai párt vezetőjétől. Az MNB által nem nevesített illető az Opus Global Nyrt. részvényeihez köthető bennfentes kereskedelem ügyében zajló eljárással kapcsolatban telefonált a jegybank szerint indulatosan. Igen, a hívó fél Magyar Péter volt, aki azt írta, nem fenyegetést, hanem ígéretet fogalmazott meg.
Kurali Zoltánt az Államadósság Kezelő Központtól igazolta le Varga Mihály.
Kurali Zoltán január 31-éig volt az ÁKK vezetője. Korábban is ismert volt, hogy Varga Mihály számít rá a jegybankban.
Kósa Lajos – aki annak idején kijelentette, hogy a jegybanki alapítványokba tolt pénz „nem közpénz” – most, hogy botrány van az alapítványok körül, úgy látja, érezték, hogy valami nem stimmel, de nem tehettek semmit, mert az Európai Központi Bank nem hagyta. Ezzel együtt úgy látja, most alaposan ki kell vizsgálni, mi történt, és ha valóban loptak a közből, az illetőt el kell ítélni, mert lopni tilos.